És hogy el ne felejtsem: ma megéltem a várandósságom egyik legmeghökkentőbb, legfélelmetesebb pillanatát, amikor is a lesből támadó volt munkatárs a másodperc töredéke alatt ért az irodaajtóból az asztalomig, és suvasztotta be a kezét az asztal széle és a pocak közé egyetlen szó nélkül, simogatási céllal.

Önkénytelenül jött az "ezt ne, mert nagyon utálom", és a 150es vérnyomás, na meg a felháborodott testtartás, menekültem volna, de nem volt hová. Padlóra küldött teljesen, köpni-nyelni nem tudtam, de szerencsére valószínű ő is, és ott is hagyott.

Könyörgöm: az anyám nem csinál ilyet! hogy és miért? ez az ÉN TESTEM! A szándék önmagában kiborított volna, nemhogy így. Remélem, többet ilyen nem lesz... Viszont előre rettegek a babakocsiba behajolós, fogdosós nyugdíjasoktól. Borítékolom előre, hogy hasonló reakciót váltana ki egy olyan támadás is belőlem.