Tegnap az LF tér középső parkos részén áttekintve próbáltam felfedezni azt a pincécsajt, aki a múlt héten sikeresen kihozott a béketűrésemből, de nem leltem. Ellenben fantasztikusat beszélgettem baggyvel, eszelős limonádét ittam (tényelg az volt, pedig lássuk be, ez önmagában nem nagy teljesítmény, de mégis...), az este végén pedig azon filóztam, ha a visszajáró 400 ftot (nem, nem vagyok kicsinyes, volt jatt így is) 8 db 50es formájában kapom vissza, az a pincér ellenszenvének jele? Aztán rájöttem, nem, mert akkor lehet, 20asokat hozott volna. Mindenesetre vicces volt eltenni.

Persze elmondtam az anyósparám minden részletét, megnyugtatott, nem vagyok neurotikus, többé-kevésbé érthető, amit mondok. Juteszembe aggódom a hétvégi iskolája miatt is (anyósóomnak), hogy ha 2 hetente fel fog járni Pestre hétvégére, hol fog aludni, és (instállom, az jár leginkább a fejemben) rémiszt a gondolat, hogy esetleg nagyvonalúan már fel kellett volna ajánlanom, hogy "HÁT NÁLUNK". Pedig sajnos erre képtelen lennék. Néha: OK, mindig: KIZÁRT!!! Valahogy ettől is bűntudatom van, de nem tehetek ellene semmit.

Baggy mesélt a nagy szakításról, a lezárásról, én tisztelem, hogy ilyen szépen meg tudta tenni, és féltem, hogy fogja kibírni a 3 hetes körutazást steve-vel és a családjával, mikor ott még adódhatnak érzelmek. Szorítok, hogy ami "nem alakul és nincs köztük semmi", az egy hónap múlva, mikor visszajön majd Peruból (szar neki) szépen elkezdődhessen. Végre valaki, aki kimondta: 30ig akarom az elsőt, és szorít az idő. Igazából a mi aprótalpunknak a baráti társaságból jó eséllyel egy cimborája sem lesz, így rá leszek utalva a játszótéri haverkodásra. Tartanánk már ott, hogy ezen kelljen agyalnom :)

Ma pedig várom a szokásos havi 5napost. A zuram ezt már szerintem napok óta érzi.