Nyűgösen nyúlok el a nagyszobában a tévé előtt, kezemben a távirányító és éppen vad nyomkodásban vagyok, hogy eldöntsem, mivel fárasszam magam az elkövetkező usque fél órába. Fáj a fejem, gyötrődök - borzasztó szokásommá vált ez mostanában, talán másképp nem is menne már. Hallom, ahogy az előszobában matatva zuhanyozni készül, beledobja a szenyeskosárba a ruháit, majd csend, és aztán rájövök, hogy engem néz. Valamit vár. Oldalra nézek,és látom, hogy anyaszült meztelenül áll a szoba ajtajában, arcán gyermeki vigyor és pózol, feszit, mintha a Mr. Olympia szimpadán állna. Anyira valószínűtlen, ahogy ezt a pillanatokkal korábban még ingben, öltönyben feszítő férfit most hirtelen így látom, hogy egész egyszerűen kitör belőlem a gurgulázó nevetés. Persze a cél ez volt, nem kérdés. Egy pillanat csak az egész, és már "libben" is tovább a fürdőbe. Én meg azon mélázok fejfájásomról megfeledkezve, buta kis vigyorral a fejemen, hogy kamaszként mit szóltam volna egy hasonló jelenethez a "pasimtól".