Azok vagyunk 2,5 hete. Szeretem az érzést, szeretem őt, szeretem, amikor valakinek Róla beszélek, és azt mondom, hogy a párom, majd javítom magam, hogy igazából a férjem, de még nem szoktam meg ezt a megszólítást. Életem egyik legcsodásabb napja volt, a szertartások alatt magamnál sem voltam. Főnökasszonyom szavaival élve: láthatóan lebegtünk, nem voltunk "itt".

Megnéztük a videót, és cseppet sem lep meg, de valahogy nem láttam szépnek magam. Pedig akkor és ott teljesen azt hittem, és mások is azt mondták, még a képek és a video alapján is, de én... Vannak dolgok, amik nem változnak.

Aztán jött az egy hét csodálatos mediterrán kikapcsolódás,  aztán újra a hétköznapok. De nem szürkék - tudok hinni a jóban mostanság, így az nem is kerül el. Hajrá Nő, csak így tovább.